A műfű történetének első részében bemutattuk az első és második generáció „hőskorszakait”, ebben a részben pedig a közelmúlt fejlődését igyekszünk áttekinteni. Az előző részben ott hagytuk abba, hogy az 1970-es években több sportágban is elterjedt a polipropilén alapú műfű.

 

Ez a második generációs műgyep szépen megalapozta a műfüves technológia széleskörű ismertségét és alkalmazását, ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a fejlesztés előrehaladása ezt követően jócskán belassult. Közel két évtizedig ez a polipropilén típus képezte a műgyep alapját, amelyet továbbra is a sport területén használtak elsősorban.

A fejlődés megrekedése azért is érdekes, mert a professzionális sport egyértelműen nem volt elégedett ezzel a műfűvel, ezért inkább az amatőr és rekreációs sport céljaira alkalmazták ezt a második generációs verziót. Mindazonáltal érdemes azt is megjegyezni, hogy a műgyep modernizációját a szintetikus iparág alakulása is behatárolta. E tekintetben az 1990-es évek hozta el az áttörést, és ez más műanyag termékek történetében is megfigyelhető.

Végül tehát az 1990-es évek közepére készült el a műfű harmadik generációs típusa, amely polietilén anyagból készült. Ez egy forradalmi változást jelentett, mert a hivatásos sport igényeinek már maximálisan megfelelt, továbbá a sporton kívüli hasznosítása is látványosan növekedni kezdett. A polietilén műfüvek előnye, hogy jóval puhábbak, mégis strapabíróak, emellett a hosszabb és vékonyabb szálaik miatt sokkal inkább élethűek. Ez utóbbi tényezők vezettek oda, hogy a kertépítés, majd a design tervezés is el kezdte beépíteni az eszköztárába. Ez pedig további fejlesztéseket generált, így mára a globális műgyep választék meglehetősen széles skálán mozog.